Walk-In zuhany, a fürdőszoba álló csillaga

Az úgynevezett Walk-In zuhanyok mellett számos érv szól, ezek közül a trendi, minimalista dizájn csak egy a sok közül, hiszen ott van még az akadálymentes, mozgásukban korlátozottak számára is egyszerű használat lehetősége vagy a felületek viszonylag egyszerű tisztíthatósága. Ha az épített zuhanyzók divatos változatát szeretnénk megvalósítani a fürdőszobában, több fontos momentumot is figyelembe kell vennünk.

A szintezés, mint a zuhanyépítés Szent Grálja
Ha a fürdőszobába épített zuhanyzó kerül, az aljzat megfelelő szintezése kell, hogy az első feladat legyen. A lefolyó irányába mutató lejtések kialakítása elengedhetetlen, ha később nem szeretnénk tócsákat a fürdőben.  

Előtérben a vízszigetelés
Az épített zuhanyok esetében szintezést követően a vízszigetelés a következés feladat, amire kiemelt hangsúlyt kell fektetni. A fürdőszobai leázásnál kevés kellemtelenebb kárt ismerünk főként, ha a fürdőszobánk a ház emeletén helyezkedik el, vagy egy társasházban élünk, ahol a rossz szigetelés miatt az alsó szintet vagy az alsó szomszédot is eláztathatjuk. A hibásan kialakított vízszigetelés nemcsak a burkolatot, de az aljzatot is tönkre teheti, a helyreállítás pedig akár a teljes fürdőszoba kialakításánál is magasabb kiadást róhat a családi kasszára. A burkolás előtt elengedhetetlen a kenhető vízszigetelés felhordása az aljzatra, és azokra az oldalfalakra, amiket tusolás közben biztosan ér víz. A zuhanyzó oldalfalait sarokerősítő szalaggal is érdemes bevonni és a csövek szigetelését sem szabad elhanyagolni. 

Padlólappal burkolt aljzat vagy zuhanytálca?
Mindkét megoldás kedvelt és bár a megrendelők esztétikailag sok esetben hajlanak arra, hogy a zuhanyzó padlója homogén felületet alkosson a fürdőszoba padlóburkolatával, emellett a szakemberek gyakran érvelnek a korszerű zuhanytálcák beépítése mellett. Ennek oka, hogy a legújabb akrilból készülő, kellemes tapintású és megjelenésű zuhanytálcák esetében talán csak egyetlen hibaforrással kell számolni. Ez a lefolyócső lehet, aminek a javítása kisebb munka- és költségigénnyel javítható. Az burkoltból kialakított, különböző folyókákkal szerelt (lehetett akár résfolyóka, vagy korszerű, falba épített rejtett folyóka is) aljzat az épületek mozgásából eredő apró elmozdulások miatt rejthet több meghibásodási lehetőséget, de emellett rendkívül esztétikus megoldásként jelenik meg.

A modern zuhanytálcák a Grohe és a Laufen kínálatában is nagy választékban szerepelnek. A klasszikus fehérek mellett akár antracit vagy bézs színekben is rendelhetők. Az elegáns, modern, ugyanakkor tartós zuhanytálcák nem csupán a színek, de a méretek és a formák terén is nagy változatosságot mutatnak. 

Zuhanykabin vagy üvegfal a kifröccsenő víz ellen
Az egészen minimál fürdőszobáknál gyakran látunk olyan képeket, hogy a tusolónak nincsen fala, a zuhanyzó áll a fürdőszoba központjában, szinte egybefolyik a térrel. Bár nagyvonalú és szép az így kialakított Walk-In zuhany, ennek ellenére egy esztétikus üvegfal sem vesz el a térből, a kifröccsenő vizet azonban kordában tartja. Az üvegfalak és ajtók választéka is rendkívül széles, a keretes megoldások között is találhatunk extra darabokat, a hagyományos króm színek mellett aranyszínű, fehér vagy az indusztriális irányzat térhódításának megfelelő matt fekete keretek is rendelkezésre állnak. A Csempekör bemutatótermeiben a Hüppe megoldásai között is érdemes szemezgetni, hiszen a gyártó kivételes megoldási lehetőségeket is kínál. 

 

Mekkora legyen a walk in zuhanykabin?
A zuhanykabinok előnye a fürdőkáddal szemben a jobb helykihasználásban áll. Az egészen kis alapterületű fürdőszobák szinte kiáltanak egy üvegajtóval, vagy fix üvegfallal szerelt Walk-In kabinért, ami a nagyvonalúság érzését kelti és meghagyja az átláthatóság lehetőségét. A fürdőszoba mérete meghatározza a zuhanyzó méretét, de 80×80 centiméteresnél kisebb tusolót nem érdemes kialakítani. A walk in zuhanyok esetében leginkább a téglalap alakú kialakítások népszerűek, manapság kedvelt méretnek számít a 90×120 vagy 100×120 centiméteres kialakítás.
A helykihasználás oldaláról nézve a Walk-In tusolóknál hasznos megoldás a falfülke. Ha a falazat lehetővé teszi, érdemes falba mélyesztett fülkét kérni a zuhanyzónkba, ami amellett, hogy esztétikus, praktikus is, mivel a polcoktól eltérően nem vesz el a tusolás közben rendelkezésünkre álló térből. 

Ami zuhanyzás élményét teljessé teszi
Hangulatfények, zene vagy éppen illatok. A Walk-In zuhany igazi spa élményt nyújt. Ezt az impulzust termosztátos zuhanyrendszerekkel, a bőrt kényeztető, esőztető zuhanyrózsákkal lehet fokozni. A Grohe vagy a Hansgrohe termékei a legkorszerűbb megoldásokat kínálják a zuhanyzókba. A termékeket a Csempekör fürdőszobaszalonokban akár is ki is lehet próbálni. Az ország 18 pontján fellelhető kereskedések a különböző szaniterek használatához szakértő támogatást is nyújtanak. 

A cikkben említett burkolatok kaphatóak a Csempekör bemutatótermeiben. Nézze meg személyesen! Ha nem tudja melyik van Önhöz a legközelebb, használja térképes keresőnket!