A csempe művészi oldalát tárják fel a 3D burkolatok
A modern 3D burkolatok érzékszerveken átívelő hatást keltenek, nemcsak a látvány ragad el bennünket, ha egy-egy ilyen extra dekorlappal burkolt falra nézünk. A 3D motívumokkal gazdagított csempét akarva-akaratlanul meg szeretnénk tapintani, mert nemcsak látni, de érezni is jó a síkból kiemelkedő mintákat. A 3D burkolatok már akkor felöltöztetik a teret, amikor még egyetlen bútor sem került a helyiségbe.
Az oldalunkon megismerhető és megrendelhető olasz gyártók szép számmal kínálnak 3D lapokat, amelyek közül néhányról még az is elmondható, hogy a sokszorosításhoz készült mintákat elismert dizájnerek, kortárs művészek alkották, ezért hát kicsit sem túlzás azt állítani, hogy egy 3D csempével kirakott falfelülettel saját műalkotásra teszünk szert.
A finom domborművekre emlékeztető csempék felhasználási lehetősége tág határok között mozog. Jól mutatnak a fürdőszobában, ahol egyes részletek, netán jelentősebb felületek díszítését segítik, ám ha az intim szféra mellett nagyobb figyelmet szentelnénk a dekoratív miliőnek, akkor vétek lenne kihagyni a nappalit, az étkezőt és a konyhát, ahol a nyüzsgő családi vagy társasági élet zajlik.
A 3D burkolatok ugyanakkor kifejezetten kínálják magukat üzletek, szállodák vagy vendéglátóhelyek falaira, ahol a stílus akár a cég filozófiáját is közvetíti, vagy legalább is kifinomult esztétikai érzékre utal.
A kőfaragók művészi alkotásait idéző 3D Carve kollekció az Atlas Concorde tervezőinek egyik legfrissebb kreációja, amely kifinomult, elegáns, színeiben pedig a neutrális vonalat képviseli. Az Atlas Concorde mérnökei új technológiát is alkottak a lapcsalád tervezésekor, hiszen a cél az volt, hogy a burkolatok pontosan úgy nézzenek ki, mintha minden egyes darabot egyedileg, kézzel munkáltak volna meg, miként a szobrászok teszik. A kollekció egyes lapjai látványos motívumokkal készülnek. A 3D Chisel fantázianévre keresztelt lapok vízszintes faragásai finom textúrát hordoznak, a 3D Whittle burkolatok mintája olyan, mintha ritmikusan, de szabálytalanul húzott vonalak futnának rajta, míg a 3D Leaf levélmintái a kedvelt botanikus stílusjegyeket hordozzák egészen modern megközelítésben. A színek terén a fehér, a gyöngy és az elefántcsont található meg a palettán. A semleges árnyalatok előnye nemcsak az egyszerű szépségükben rejlik, de abban is, hogy a színek nem válnak uralkodóvá, meghagyják a 3D minták dominanciáját.
A FAP Lumina lapcsaládját sem a változatos színvilág teszi egyedivé, ennél a kollekciónál is a semleges hófehér adja az alapot. Nem is csoda, hiszen a gyártó a 3D burkolatok esetében amellett érvel, hogy művészi kivitelezésben kapjon hangsúlyt a csempe kecsessége, ami a szobrászat szépségét közvetíti. A 3D nyomtatási technológiák az építészetre is hatással vannak, ezért a FAP a dombornyomott burkolatok tervezésekor a tapintás erejére hagyatkozik és igyekszik a falakat modern díszbe öltöztetni. A Lumina kollekció burkolatai éppen ilyenek, amelyek közül kiemelkedik a finom virágmintákat ábrázoló lap, amellyel valóra válthatók a női álmok, azaz egy olyan fürdőszoba, ami egyszerre romantikus, letisztult és tökéletesen mai.
A FAP Lumina Stone kollekcióban a fehér mellett a bézs és a szürke is megjelenik. A rendkívüli részletgazdagsággal kidolgozott 3D burkolatok mintái között itt is megtalálható a virágmotívum, de a cikk-cakk minta, a vízszintesen barázdált lap, vagy a finoman fonott kosarak mintázatára emlékeztető rajzolat is látványos dekorációs elemként szolgál.
A fényes és matt felületek összhangjára építő Mat&more kollekcióra is érdemes vetni egy pillantást, hiszen a termékcsalád domino néven megtalálható lapjai is a FAP 3D burkolatainak táborát erősítik, ahogy a Bloom lapcsaládban is fellelhetünk egy igazán megkapó elemet, ami a japán origami művészet előtt hajol meg.
Az eddig bemutatott 3D burkolatoktól nagyban eltér a Novabell Brickup more kollekciója, amelyik kőhatású burkolatként közelebb visz bennünket a tradíciókhoz és a természetes megjelenéshez. A Brickup kollekció előnye, hogy nemcsak beltérben mutat jól, hanem a kertben is. Díszíthetünk vele támfalat és a hatás olyan lesz, mintha egy régi, vidéki udvarházban járnánk, de a burkolatcsalád a házak homlokzatának dekorálására is alkalmas. A belső terekben a kőfalak rusztikus báját utánozhatjuk a Brickup változatos színvilágú 3D burkolataival, amelyeket felrakathatunk a kandalló köré vagy természetközeli fürdőszobát alakíthatunk ki vele.
Bármelyik 3D burkolat nyeri is el tetszésünket, abban biztosak lehetünk, hogy a megunhatatlan esztétikai élmény életünk részévé válik. Ha valamelyik kollekció elnyerte tetszését, kérjen ajánlatot online vagy keresse meg az Önhöz legközelebb eső fürdőszobaszalonunkat, ahol akár élőben is megtapasztalhatja mindazt, amit ebben a cikkben csak a szavak és képek szintjén tudtunk átadni.
A cikkben említett burkolatok kaphatóak a Csempekör bemutatótermeiben. Nézze meg személyesen! Ha nem tudja melyik van Önhöz a legközelebb, használja térképes keresőnket!